2016. szeptember 4., vasárnap

3. Fejezet

Sziasztok Drágaságok!

Vége is a szünetemnek. Azt sajnos nem tudom kijelenteni, hogy lelkileg teljesen rendben vagyok – mert nincs így –, de itt vagyok, és írok nektek. Már úgy érzem, feleslegesen húznám tovább a szünetet... Néha vannak kisebb-nagyobb kilengéseim, de próbálok nem foglalkozni velük.

A részek érkezése pedig: minden vasárnap, vagy hétfőn. (Ha nem, akkor azt jelezni fogom)

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett kommenteket Viki drágámnak és Zsuzsanna Andreának! 
A többiek nem szeretnének kommentelni? Nagyon nagy löketet tudna adni akár néhány szó is. Nem kell kisregényt írni, csak pár szót, hogy ösztönözzön a részek írására. Nagyon hálás lennék érte! ❤
Kellemes olvasást!
Puszi; Virág




– Tényleg köszönöm, hogy itt vagy anya, de ne aggódj, jól vagyok! – nevetett lágyan Louis, miközben az anyukája elrendezte a párnáját és a takaróját, majd leült mellé a székre.
– Louis Tomlinson, ne csináld ezt! Ne játszd a mindent kibíró nagy legényt, ez most nem az a szerep... – korholta le, bár számított rá, hogy ilyen lesz a fia most is, hiszen régen sem mutatta ki a szülei előtt a problémáit, vagy fájdalmait. Ez egy kicsit rosszul esett Jay-nek, de most próbált nem foglalkozni vele, hanem inkább beszélgetett a fiával és a bandatársaival. 
– Kicsit meglepődtünk, hogy itt vagy. – mosolygott Liam a Louis mellett ülő nőre.

– Nem szóltam senkinek, csak jöttem mihelyst meghallottam a hírt. De azt remélem tudjátok, hogy rosszul esett, hogy a TV-ből kellett megtudnom, hogy mi történt... 
– Bocsi anya... Én csak nem akartam a nyakadba zúdítani a problémámat. Felnőtt férfi vagyok, meg tudom oldani egyedül is. – lehet, hogy nem annak szánta, de ezzel a kijelentésével megbántotta Jay-t, mert ő a lelke mélyén még mindig a pici fiának tartotta Louis-t. Bár pontosan tudta, hogy már felnőtt, de nehezen tudta elengedni. 

– Én csak féltelek Lou. Tudom, hogy már felnőtt vagy, de akkor is a pici fiam maradsz. 
– Szeretlek anya! – ölelte át Jay-t, aki viszonozta a gesztust. 
– Én is szeretlek fiam! Sajnos nem tudok itt maradni veled, pedig nagyon szeretnék... – pityeredett el. 
– Semmi baj anya, csak ne sírj! – Louis-nak összeszorult a szíve az anyukája könnyeit látva. Tudta, hogy sok mindent elrontott, de azt nem, hogy hogy hozza helyre.
– Én nem is sírok! – próbálta eltüntetni a nyomait. 
– Láttam anya. 
– Csak nem akarom, hogy el menj... Nem akarom, hogy itt hagyj minket. A világnak szüksége van rád Louis, mert egy csodálatos ember vagy!
– Ha eljön az ideje, akkor úgy is mennem kell. De anya, ezzel most ne foglalkozz. 
– Csak nem tudom felfogni... Miért pont te... 
– Senki sem tudja, hogy miért, de biztos van oka. De nem akarok vele foglalkozni.

Még néhány órát beszélgetéssel töltöttek, majd Louis anyjának indulnia kellett, hogy ne késse le a gépet. Niall és Liam is elköszöntek és hazamentek, így már csak Harry maradt ott Louis-val.

– Lou... – suttogta Harry, s megpuszilta a kék szemű kézfejét. Louis feljebb csusszant a párnán, majd Harry felé fordította a fejét és egy apró mosolyt küldött felé. A göndör szívét megmelengette, hogy szerelme még így is képes mosolyogni.
– Mondjad Életem! – merengett el a zöld szempárban, mely rászegeződött.
– Én... Csak... 
– Mondd Babe! Nyugodtan. Mindent, amire gondolsz. 
– Szeretlek Boo! – Louis magához húzta Harry-t, majd a karjait a nyaka köré tekerve beletúrt a fürtjeibe, s közben megcsókolta.
– Én is szeretlek Hazzy! Nagyon.

– Meg kellene csinálni a live-ot. – említette meg Harry az élő bejelentkezést, mert már majdnem este volt, és még a Modest! előtt akarták tudatni a tényt a rajongókkal. 
– Hopsz, el is felejtettem! De akkor most meg is csináljuk. – nyúlt a telefonjáért és felment Twitterre.
– Várj Lou! Hogy fogod elmondani? 
– Nem tudom, majd ahogy jön... 
– Oké. Itt legyek, vagy kimenjek addig? – kérdezte, és készült elengedni Louis kezét, de a kék szemű azt akarta, hogy a szerelme mellette legyen, ezért nem engedte elmenni.

Harry visszaült Tommo mellé, és elkezdték a live-ot. 
– Sziasztok! – köszönt be integetve Louis. – Én csak szeretnék valamit elmondani nektek... – kereste a szavakat, mert próbált kíméletes lenni. – A Londoni koncert miattam maradt félbe, ezért a jegy árát vissza fogják kapni azok, akik ott voltak. De azt hiszem sokat azt szeretnék tudni, hogy mi történt. Nem voltam fent egyik közösségi oldalamon sem, de biztosan sokan találgatjátok, hogy mi van velem. Nem fogom titkolni. Súlyosabb, mint gondoltam. Én... – Hazza gyengéden megszorította  a szerelme kezét, hogy ezzel is biztassa őt. – Én... Tüdőrákos vagyok. Tudom, hogy ez sokkoló. Amikor biztos lett, engem is lesokkolt, de próbálok nem foglalkozni vele, és kiélvezni az időt, amennyi még vissza van. Ez az orvosom szerint 2 hónap. Tudom, hogy nagyon kevés, de sajnos ez van... Azt szeretném kérni tőletek, hogy ne gyertek ide a kórházhoz, ha esetleg megtudjátok, hogy melyikben fekszem. Szeretlek Titeket, de nem akarom, hogy akadályozzátok a dolgozók munkáját. Nem tudom, hogy mit mondhatnék még... - gondolkodott el. - Ja igen! Hazzy mindig itt van velem. És támogat. Csak szeretném megköszönni nektek, hogy hittetek és hisztek bennünk! A Ti kitartásotok és küzdésetek a mi szerelmünkért, segített végül ahhoz, hogy felvállaljuk magunkat és a szerelmünket. Minden támogatás csak erősít minket. És még egy valamit szeretnék mondani: Nagyon szépen kérlek Titeket, hogy ne bántsátok magatokat emiatt. Nem ti tehettek. Nem akarom, hogy az én betegségem miatt, ti szomorkodjatok. Attól csak még rosszabbul érezném magam. Szeretném, ha feltennétek magatokról mosolygós képeket, valamilyen kis üzenettel, hogy amikor felmegyek, én is mosolyogjak. Azt hiszem ennyit akartam. Nagyon szeretek mindenkit, és mosolyogjatok sokat! Sziasztok! – integetett mosolyogva, majd kikapcsolta a bejelentkezést.

– Büszke vagyok rád Életem. Én nem bírtam volna így végigmondani. 
– Hát próbáltam erős lenni. Így mindenkinek jobb.

Ezután már nem sokat beszélgettek, csak gondolkodtak és egymást csodálták.

– Jó estét! Az esti vizit és a döntés eredménye miatt jöttünk. – lépett be az ajtón Dr. Reed és a két éjszakás nővér – köztük Celeste. 
– Maguknak is! – ült feljebb az ágyban Louis. 
– Sikerült dönteni?
– Igen, sikerült. 
– És végül melyiket választották? – kérdezte barátságosan, miközben felírta Louis aktuális értékeit. 
– Nem kérem a kezelést. – rövid, tömör, és egyenes válasz. Mint amilyeneket ő is elvár az állapotáról. 
– Értem. Akkor mától kezdjük a fájdalom csillapítók rendszeres adagolását. Most érez valamilyen fájdalmat a meglévőkön kívül? – lépett az infúzióhoz és Louis válaszára várva beállította a gyógyszert. 
– Nem igazán. 
– Kérem üljön fel teljesen, amíg meghallgatom a tüdejét! – Louis felült, és az orvos mögé lépve a fonendoszkópot a hátára helyezte, és kérte, hogy vegyen néhány mély lélegzetet. 
– Kap rendesen levegőt? 
– Általában igen. 
– A mellkasfájdalmak egy 10-es skálán hányasak? 
– 6-7 közöttiek. De azt hiszem a megszokás miatt is. 
– A gyógyszer valamelyest lejjebb viszi majd remélhetőleg. Így sem lesz teljesen fájdalom mentes, de jobb, mint a semmi. 
– Értem. 
– Végeztünk is, úgyhogy, ha nincs más, akkor majd találkozunk. 
– Viszlát! 
– Jó éjszakát! – léptek ki a kórteremből.

– Mit érzel most Lou? – kérdezte Harry. Őszintén tudni akarta, hogy mit érez Louis, mint testileg, mint pedig lelkileg. Nem akarta, hogy magában tartsa a gondolatait, problémáit. 
– Mármint testileg, vagy lelkileg?
– Mindenhogy.
– Testileg csak fájdalmat, ami néha enyhébb, néha erősebb. Általában a mellkasomban érzem, és légzésnél szokott jobban fájni. 
– Sajnálom Lou... Annyira...
– Ne Hazz! Kérlek ne! – csitította. – Nem akarom, hogy ezzel foglalkozz. Lelkileg csak az fáj, hogy mindenki sajnál. Nem akarom, hogy sajnáljanak. Ez van, ezt kell szeretni. De azt bátran kijelentem, hogy a jelenléted enyhíti a fájdalmamat. És azt gondolom, hogy ez a lényeg. Ne legyen az, hogy mindig erről beszélünk. Inkább boldog dolgokról. Oké?
– Én csak szeretném, ha nem tartanád magadban a gondolataidat, vagy ilyesmi...
– Mindig el mondok mindent, ha valami baj lesz. Ígérem. – közeledett a göndörke felé, s végül egy csókban forrtak össze. Louis harapta a Harry-je vastag cseresznye ajkait. Imádta őket. Szabad kezével a fürtökbe túrt, s közben bebarangolták egymás száját. Csak hosszú percek után váltak szét. Mosolyogva támasztották egymásnak a homlokukat. Csukott szemmel hallgatták a csendet.

– Hazzy... 
– Hm?
– Bebújnál mellém? Szeretném, ha átölelnél. Mint régen, amikor kiskanál voltam. – vetette be a kiskutyus arcot, aminek Harry sosem tud ellenállni. Felkelt, és be is bújt hátulról Louis mellé. Oldalra fordult, s mellkasát Louis hátának nyomva átölelte. 
– Kis Boobear-em. – cirógatta Tommo kezét, aki közben próbált minél kisebbre összehúzódni, hogy Hazz védelmezően körülölelje. – Olyan apró vagy... 
– Mesélj nekem valamit. Mondjuk esti mesének, hogy szépet álmodjak. – kérte, egy puszit nyomva Hazz arcára. 
– Neked bármit Boo. Helyezd magad kényelembe, és kezdődhet a mese. – Louis egy kis mozgolódás után megtalálta a tökéletes testhelyzetet, s a szemeit lehunyva várta, hogy Harry belekezdjen a mesébe.

– Ez most egy rövidke kis történet lesz, de remélem, tetszeni fog. – kezdett bele. – Volt egyszer egy fiatal fiúcska, aki elment szerencsét próbálni egy tehetség kutatóba. Gyönyörű szép hanggal áldotta meg az Isten, s ezt mi sem bizonyította jobban annál, mint hogy 4 másik fiúval együtt bekerült a műsor döntőjébe. Volt a bandában egy másik fiú is. Kis bongyori volt a beceneve a haja göndörsége miatt. Ez a fiú sokszor eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha megcsókolhatná azt a gyönyörű kék szemű fiút. Mindig csak ilyen gondolatok jártak a fejében. Aztán láss csodát, ez meg is történt az egyik próba után. És nem a göndör kezdeményezett. Az öltözőjükben történt, amikor kettesben voltak. Váratlanul érte a zöld szemű fiút, de nem tolta el magától a másikat, helyette inkább magához szorította, mintha már akkor tudta volna, hogy sosem akarja elengedni. Hosszú percekig falták egymást. A göndörkének ez volt az első igazi csókja. Az első, amit sosem akart abbahagyni. Az első, ami egy fiúval történt. Az első, és egyben leggyönyörűbb. Miután befejezték a "kis" csókjelenetüket, mindketten csak néztek, mintha azt sem tudnák, hogy hol vannak. Az idősebb fiú előbb feleszmélt a csodálatból, majd a göndör arcára simítva a tenyerét, belenézett a smaragd íriszekbe. Látszott, hogy mondani akar valamit, de nem igazán találta a megfelelő szavakat. 
"Bármit is kérdeznél, igen a válaszom." suttogta a bongyori, majd az ajkaira tapadt.

Emlékszel Lou? – kérdezte halkan. – Olyan gyönyörű volt. Itt kezdődött minden. – de válasz már nem jött, mert Tommo elaludt. Harry nyomott egy 'jó éjt' puszit Lou arcára, feljebb húzta magukon a takarót, s végül hozzá simulva átölelte.

– Szép álmokat Kedvesem!

8 megjegyzés:

  1. Sziaaaaa bogyi ❤😘😍
    Khmmmm...hát tőlem nincs menekvés. 😉 haha. Írhatsz nyugodtan fb-én, imádok veled társalogni. 😊
    Szóvaaal...
    Mit is írjak?? Hmmm...olyan nehéz. ÁH, meg van!
    MEGINT ELSŐ KOMIZO LETTEM!!! MUHAHAAAA
    Na, most hogy ki visitottam magamat írok is valamit.
    Drága bogyikám ( annyira imádom a becenevedet 😊)
    Bár tudod a véleményem, de hát had zaklassalak már, hogy itt is el mondom mennyire imádom a történetedet. Fenomenális. Remélem lesznek akik olvassák a csodádat, ÉN MINDIG ITT LESZEK ÉS KOMIZNI IS FOGOK. JAH ÉS IDEGELNI IS 😂 csak hogy tud mennyire szeretlek.
    Nem tudok mást írni, hiszen mindent tudsz. Alig vártam hogy olvashassam 😉
    Ujjult erővel kezdődik a holnap. 😉
    Pusziiii 😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa Életem! ❤
      Hát nem is akarok menekülni tőled. Imádom, hogy mindig számíthatok rád.

      Hát nálam nem nehéz első komizónak lenni, mert általában csak te komizol. ❤

      Én meg imádom, hogy van becenevem! :)

      Biztos vannak akik olvassák, csak elszomorít, hogy nem komiznak. Mert ilyenkor azt érzem, hogy mindez felesleges. Nem várok el semmit, de azért jólesne. Ezért is adok hálát neked, hogy mindig itt vagy nekem. ❤ Én is nagyon szeretlek! És valószínüleg jövő vasárnap jön a kövi ❤
      Köszönöm, hogy mindig kommentelsz, nagyon sokat jelent! ❤❤

      Törlés
    2. Bogyim...megértelek. És igazad van. Aki olvassa az igazán írhatna egy ,, Jó volt" vagy Ennyit ,,❤ "
      Nem kerül semmibe se. Nálam alap, imádom olvasni. És komizni is jó. Mert néha versengek hogy na most azért is első leszek.
      És igen érdemes folytatnod.
      VASÁRNAP??? ADDIG NEM BIROM KI!!! 😱
      Megpróbálom persze. 😍
      Olyan jól esik amikor irod hogy szeretsz. Mindig fel dobod vele a napomat. ❤
      Én...jó érzés hogy vagy.
      Mindig válaszolsz a komikra, időbe hozod a részeket, nem úgy mint a többi blogon ahol egy hónapot kell várni egy rohadt részre. Sőt a meglepetés részeket imádom..😊
      Küldök ölelést és sok puszit 😘
      Ne add fel! 😉
      Majd jönnek az olvasok. Csak idő kell.

      Törlés
    3. Hát igen, csak azt hiszik, hogy ez oly' mindegy mert a rész így is, úgyis jön. Ez valóigaz csak azért jobb, ha kedvvel írom és nem csak azért, mert kell és kész.
      Hamar elmegy ám az a pár nap. :) ❤

      Szerintem alap dolog, hogy próbálom időben hozni a részt és válaszolok a komikra. Hiszen az olvasóimért írok. ❤ Azért, hogy örömet okozzak nektek.

      És amit már régóta el akartam mondani az az, hogy te már több vagy nekem, mint egyszerű olvasóm. Én amikor elkezdtem írni nem gondoltam volna, hogy lesz egy ilyen ember, aki mindig itt lesz nekem, és kitart mellettem. ❤
      És ez olyan jó érzés. Az meg teljesen természetes, hogy szeretlek. Ez alap. ❤ Bár néha úgy érzem, hogy nem tudom eléggé kimutatni, de próbalom. :)
      A meglepetés részeket én is szeretem. De legjobban a rá kapott reakciókat. ❤

      Az igaz, de azt hittem, egy év alatt azért már lesz valami. Mármint vannak olvasóim, akiket imádok, de van olyan - a többség -, aki olyan, mintha nem is élne. Semmi visszajelzés, csak van aztán kész. Na mindegy is.
      Nem adom fel, bár mostanában sokszor állok a szakadék szélén. De aztán rád gondolok, és visszalépek. Mert fontos vagy számomra. Ahogy az összes többi olvasóm is ❤
      Nagyon-nagyon szeretlek titeket! ❤
      És én is küldöm a puszit és az ölelést. ❤

      Törlés
    4. Úristen...ez olyan édes. Komolyan el pirultam. Vaskos kötélell húzlak vissza, s nagy ölelést kapsz. Sose írtak nekem még ilyen kedves dolgot. Hidd bogyi ❤ én érzem hogy szeretsz.
      Már amikor először olvastam az Alexás blogodat megfogott benne valami. Különleges volt ahogy írtál, fogalmaztál, olyan egyedi mint most.
      Ohhh hogy lenne már vasárnap. 😊
      Én szoktam érezni hogy szeretettel Irod a részeket.
      Remélem azért lesznek olvasoid. Rám számíthatsz.
      Ahhhw...hogy lehetsz ilyen cuki? Annyira imádlak nagyon... 😘
      Annyira meghatódtam...olyan jol esik amiket irsz... 😄
      Ahjjj nem is tudom mit irjak. ❤

      Törlés
    5. Az Alexa Stories-re gondolsz?
      Mert az nem az enyém volt :/ az az unokatesóm blogja volt, én csak bétáztam, illetve néha segítettem neki írni. :)
      A Larry Dialogues és ez (Sors) a saját blogjaim bloggeren. A másik 9 pedig wattpados :)

      Te vagy a cuki ❤❤❤
      Imádlak! ❤

      Törlés
  2. Édesen,aranyosan szomorú és én már megint sírok! Nem akarom,hogy valaha is ez történjen velük nekik együtt kell megöregedni,boldogan és pont!
    Semmi baj ha Ziam lesz benne az az igazság,hogy mind az ötüket imádom olyan aranyosan kedvesen szeretni valók!
    Sajnálom,hogy gondjaid vannak! Innen nem tudok segíteni de talán jobb kedved lesz egy virtuális nagy öleléstől!:))
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Együtt és boldogan... ❤
      Az egy másik történet sajnos. Néha annyira bűntudatom van, hogy mondják az emberek, boldogan, öregen, és együtt, erre itt vagyok én, aki pont nem ezt írja :/
      De azt hiszem néha kell ilyen is :)
      Ziam-ből csak néhány apró moment lesz, mert egyszerűen nem bírtam ki, hogy őket ne tegyem bele 😍

      Köszönöm virtuális ölelést, jólesik! ❤ Sajnos az egy gyakran ingadozó dolog, de próbálom lekűzdeni :)

      Köszönöm szépen a komidat! ❤❤

      Törlés