2017. május 20., szombat

Emlékkoncert

Sziasztok, drágaságok!

Még egy novella lesz ezen kívül itt a blogon, aztán végleg bezárulnak a kapuk.

Puszi; Virág.

Louis Tomlinson

Ez most egy nagyon különleges nap – mondta Liam, amikor kimentek a színpadra. Érdeklődve figyeltem, hogy mi fog történni.
Igen, pontosan – vette át a szót Harry. – A lelki állapotom most jutott olyan szintre, hogy képes vagyok úgy beszélni Louis-ról, vagy gondolni rá, hogy nem sírom el magam. Tudom, eltelt már tíz év. Ti felnőttetek, és néhányan családot alapítottatok, mi pedig kezdünk megöregedni. Anyák és apák lettetek, de mégis eljöttetek, amiért elmondhatatlanul hálásak vagyunk nektek.
Bocsi, hogy közbevágok, Harry – lépett mellé a szöszke, aki már barna lett. –, de én is szeretnék szólni pár szót. – Szerelmem csak mosolyogva bólintott. – Ezt a koncertet a mindenkori negyedik tagunknak, Louis Tomlinsonnak ajánljuk. Mindannyian azon a véleményen vagyunk, hogy közönséggel együtt, tisztességesen el kell búcsúznunk tőle, mert megérdemli.
Louis csodálatos ember. Igen, én még ennyi idő után sem vagyok hajlandó múlt időben beszélni róla – Oh Zaynie... – Úgy gondolom, hogy neki sosem szabad elveszni a köztudatból. Tudott olyat alkotni a hangjával, aminek illene örökké fennmaradnia. Viszont Lou fél, és nem hisz a hangjában. A ti segítségetek is kell ahhoz, hogy ez megváltozzon, és Tommo higgyen magában – fejezte be végül Zayn, én pedig már majdnem sírtam. Annyira szeretem őket és ez... Olyan kedves tőlük.

Az igazat megvallva, mindannyiuk szavai jólestek. Amikor ott voltam, nem nagyon beszéltünk rólam, de most legalább megtudtam, hogy mit gondolnak rólam. Jólesett, hogy ennyire szeretnek, és hisznek bennem.

A rajongóink felnőttek, de mégis teleház volt a stadionban. Csodálatos érzés volt látni a a magasból.

Lou egyik kedvenc dalával, a No Controllal kezdünk, aztán szépen sorjában a többi – mosolyodott el Niall, majd Sandyvel elkezdte játszani az alapot, Harry pedig belekezdett a dalba. Közben folyamatosan Harryt néztem. A haja már a háta közepéig ért, a szeme ugyanúgy csillogott, mint régen, amikor én is ott álltam a színpadon.

Jó érzés volt látni, hogy már feldolgozta a halálomat. Nem akartam ott hagyni, de ennek így kellett történnie. Szomorú, és fájdalmas, de úgy hiszem, okkal érdemeltem ezt.

Csak az a rossz benne, hogy látom Hazz fájdalmát, és szenvedését. Láttam, amikor éjszakákon át sírt, vagy éppen ordítozott magából kikelve, én pedig nem tudtam megvigasztalni. Láttam, amikor véletlenül elejtett egy poharat, aztán annak a törött darabjával akarta megsérteni magát, de végül nem tette meg, mert lementem hozzá, s magamhoz öleltem. Ott akartam lenni vele mindig, de ez sajnos lehetetlen.

Időközben már a Little Things szólt. Az mindig könnyeket csalt a szemembe. Most sem volt másképp.

Hazz éppen a haját kontyolta fel, amíg Zayn a szólóját énekelte. Utána jön az enyém, ami most már Harryé.

Tarts ki, drágám! Menni fog." suttogtam, mert láttam, hogy valami nincs rendben. Fogtam magam, és leszálltam hozzá. Ott akartam lenni vele, hogy minden rendben legyen. Hátulról öleltem, miközben énekelt. Tudtam, hogy valószínűleg nem tudja, hogy ott vagyok, de azért mégis jobb volt úgy, mint fentről nézni. Végre újra köztük, és a rajongóink között voltam. A sikításuk boldoggá tett. Úgy hiányzott már ez. „Szeretlek, Harold" suttogtam fülébe, s a nyakába csókoltam. Leültem az egyik színpadi elemre, majd onnan hallgattam tovább a koncertet, és velük énekelgettem néha.

Eszembe jutott valami – szólalt meg Hazz, amikor vége lett a dalnak. Kíváncsian figyeltem. – A fiúnk, Tommy hallja, amit Lou mond, és ha ott van vele, vagy velünk, akkor még látja is, hogy mit csinál. – Boldogan sóhajtva bólintottam. Sajnáltam, hogy Tommy nem volt ott, mert akkor tudtam volna üzenni Harrynek. – Szóval csak azt szeretném neked mondani, hogy szeretlek, szerelmem – mondta felnézve az égre, s megtörölte az arcát. Kezemre pusziltam, és odafújtam neki. – És itt a rajongók előtt megígérem, hogy örökké szeretni foglak. Amíg a szívem meg nem szűnik dobogni – tette tenyerét a mellkasára. –, s még utána is, mert akkor végre újra együtt leszünk. Akkor már semmi sem szakíthat el minket egymástól.
Hiányoznak a vicceid, Tommo – sóhajtott szomorúan Zayn. Olyan szívesen mondtam volna neki vagy ötöt kisujjból, de nem tehettem, mert nem hallotta volna meg. Szeretem, amikor nevetnek a vicceimen. – Kivel haverkodjak? Kinek mutassam meg először az új firkálmányaimat? Kitől kérjek véleményt róluk? – Itt vagyok neked, Z. tudok a dalaidról, és ismerem is őket. Nagyon jók, és tetszenek. Büszke vagyok rád. Én tényleg őszintén örülök, hogy a feloszlásuk óta néhányuk megtalálta az igazi stílusát. Hazza is énekelget néha, de neki nincsenek szóló dalai, pedig én nagyon örülnék neki.
Tudod, Z – lépett mellé Niall. – Én úgy gondolom, hogy Louis velünk van. Mármint nem csak most, hanem mindig. Nem ő döntött úgy, hogy el akar menni. Ő szeretett itt lenni – Teljesen igazad van, Ni. Nekem ti voltatok, vagytok, és lesztek a második családom.
Én nem igazán beszélek az érzéseimről, de akkor most kicsit én is kitárulkozom – ült le mellém Liam, bár nem tudhatta, hogy ott vagyok. – Amikor Louis elment, Harry nagyon rosszul volt, és abban az időszakban sokáig mellette voltam, hogy ne tegyen kárt magában. Én akkoriban nem foglalkoztam a gyásszal. Nem foglalkoztam a bandatársam elvesztésével, mert arra koncentráltam, hogy ne veszítsek el még egyet. Azt már nem tudtam volna feldolgozni. Csak akkor fogtam fel igazán, hogy mi történt, amikor haza mentem, és egyedül voltam. Teljesen hidegzuhanyként ért a felismerés, pedig nyilván elsők között tudtam a dologról. Én... Felhívtam Louis-t. Így utólag már nem értem magam, de akkor csak arra vágytam, hogy halhassam, ahogy „Hey, Payno"-val felveszi a telefont. Nem vette fel. Férfi létemre, akkor sírtam – Közelebb csúsztam hozzá, s fejemet a vállára döntve, öleltem magamhoz. Tudtam, hogy hívott, de nem tudtam felvenni. Ott voltam nála. Pont akkor léptem be az ajtón, és „Hey, Payno"-val köszöntem. Nem hallotta. Kellett néhány, amire felfogtam, hogy nem tudok többé beszélni velük.

De aztán jött Tommy, a kisfiúnk. Ő volt a kulcs. Vele tudtam beszélni, és üzenni Harrynek. Utána minden könnyebb lett. Boldoggá tett, hogy Harry igyekszik jobban lenni, és megvalósította a legnagyobb álmomat, egy közös gyermeket. Végre tudtam „babázni", még ha csak idézőjelben is.

Elgondolkozásom közben folytatták a koncertet, és én már csak az utolsó dalnál eszméltem fel.

Sajnos elérkeztünk a koncert végéhez – mondta Hazz, miközben Ni a gitárját pengette. – Remélem, Lou itt volt, és tetszett neki – Persze, hogy tetszett. Csodálatosabb ajándékot nem is kaphattam volna. – És persze nem utolsó sorban köszönjük nektek, hogy eljöttetek, és együtt emlékezhettünk a szerelmemre, a férjemre, s a mi aranytorkú bandatársunkra. Soha ne felejtsétek el őt – kérte mosolyogva, majd integetve lementek a színpadról. – Sziasztok!

Én is elköszöntem a rajongóktól, majd bementem a fiúk után. Harryt kerestem, és amikor megtaláltam a kanapén, a szemét törölgetve, leültem mellé, s magamhoz öleltem. „Büszke vagyok rád, kedvesem. Köszönöm nektek ezt a csodálatos emlékkoncertet.”

Vége

2 megjegyzés:

  1. Sziaaaa. 😍

    1. MI?? ITT A VÉGE?? AKAROM TOVÁBB OLVASNI!! Úristen!! Annyira imádtam!!
    Tökéletes lett! ❤
    2. Nem tudom mit írjak még. 1. mindent elárul. Gyönyörű lett, és Vikinek nagyoooon tetszett. ❤
    Bele fogok pusztulni ha az utolsó novella után nem tudok ide kommentelni. Imádok! Mindig első vagyok. ❤
    Szeretem ezt a blogot. 😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig nem is lett függővéges :/
      Igen, mindig te vagy az első ❤️
      Én meg téged szeretlek

      Törlés